Túróczy Zoltán rövid életrajza

Elhangzott az iskola névadóünnepségén Kovács Erzsébet iskolalelkész összeállításában

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!
Tíz, de lehet, hogy tizenöt éve is van annak, amikor először hirdethettem Isten igéjét itt, a nyíregyházi nagytemplomban, erről a szószékről. Istentisztelet előtt házigazdám, Laborczi Géza, megkérdezte tőlem: „Remélem, tudatában vagy annak, milyen nagy emberek hirdették már előtted erről a szószékről az igét? Talán elég, ha Túróczy Zoltán, néhai püspökünk nevét említem…” Elég volt… Ahhoz, hogy még nagyobb izgalommal tekintsek a rám váró szolgálat elé – mindenképpen. Azóta is, valahányszor alkalmam nyílik ezen a szószéken állva prédikálni, a lépcsőkön felfelé lépkedve mindig eszembe jutnak egykori vendéglátóm szavai, és mindig felmerül bennem a kérdés, vajon Túróczy Zoltán püspök úr mit prédikálna az adott textusról? Vajon meg lenne elégedve a hallottakkal? Felmerül bennem a családi albumban őrzött fénykép, amelyen Túróczy püspök erdélyi lelkészek körében áll a sepsiszentgyörgyi parókia udvarán, ahová templomszentelésre érkezett 1942-ben. Szigorú, határozottságot, elszántságot sugárzó arc az övé.

1893. október 23-án született Arnóton. Édesapja ott volt lelkész akkoriban. Az ózd-vasgyári elemi iskola diákja, főgimnáziumba pedig Rozsnyón jár. 1911-1914 között a pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatója. Egész életére kiható, meghatározó élményben van része ezekben az években. Álljon itt egy személyes vallomása:

„Én rajongásig szeretem az evangélikus egyházamat. És mégis azt kell mondanom, hogy amivé lelkileg lettem, azzá nem az egyházam által lettem. Pedig olyan családban nevelkedtem fel, mely emberemlékezet óta mindig papi generációkat adott. Pedig olyan iskolába jártam, mely az egyház emlőjén tartott bennünket. Pedig olyan theológiát végeztem, melyből áldott, nagy emberek kerültek ki, - és én mégis betöltöttem a huszadik évemet, de még nem olvastam a bibliát. Emlékszem jól, hogy huszonegy éves theológus koromban nem tudtam sehogysem megérteni, hogy mi a megtérés és mi a keresztyén tapasztalat.”

A pozsonyi évek alatt van alkalma ifjúsági konferenciákon részt venni, ahol találkozhat más felekezetű fiatal diákokkal. Ezek az alkalmak is segítségére vannak abban, hogy megértse, „mi a megtérés és mi a keresztyén tapasztalat.” De az igazi áttörést életében a Bethánia mozgalommal való találkozás jelentette, amely evangelizáló lendületével magával sodorta a fiatal lelkészjelöltet.

1914 nyarán a németországi Bielefeld Bethel nevű intézményében diakóniai munkát végez. Az I. világháború kitörése azonban hazaszólítja. 1914 őszétől 10 hónapon át a pozsonyi helyőrség kórházában dolgozik betegápolóként. Mindkét helyen közelről ismerheti meg a szenvedést és van alkalma szeretetszolgálatot végezni a rászorulók között.

1915. májusában az ausztriai Klagenfurtban levő Vöröskereszt kórházban szolgál.

1915. október 22-én Scholz Gusztáv avatja lelkésszé Budán, a Bécsikaputéri evangélikus templomban. Az ezt követő alig két év alatt segédlelkész volt Komáromban, Ózdon, majd újra Komáromban, míg 1917. novemberében meg nem kezdi szolgálatát, mint gyülekezeti lelkész Arnóton, szülőhelyén. 1918. nyarán feleségül veszi Fehér Erzsébet Ida okleveles tanítónőt. Házasságukból öt gyermek születik, három leány és két fiú.

Az arnóti lelkészi szolgálatáról 1920-ban készült beszámolójából a következőket tudhatjuk meg: a gyermekek hitoktatását maga végezte. Ezt az iskolai szünidőben is folytatta: ekkor minden szombat délután összegyűjtötte őket „nemes történetek” megtanulására, a Biblia olvasására és énektanulásra. A megkonfirmáltakkal bibliakörökben is foglalkozott, külön a leányok és külön a fiúk csoportjával. A felnőtteket rendszeresen látogatta, ilyenkor családi áhítatokat is tartott. Rendszeresen ír az akkori egyházi lap, a Harangszó bibliaolvasási rovatába. A 16. századi alapítású arnóti egyházközséghez mintegy húsz szórvány is tartozott akkoriban. Ezek gondozása is a lelkész feladata volt. Az arnóti évek alatt veti bele magát a Bethánia Egyesület (a C.E. mozgalom) életébe, munkájába. Korabeli lelkésztársaival egyetemisták számára szerveznek hitébresztő konferenciákat.

1923. tele már Ózdon találja, mint beiktatott gyülekezeti lelkipásztort. Itt is nagy lendülettel és odaadással végzi szolgálatát. Nagy hangsúlyt fektet a családlátogatásra, melyeket többnyire vasárnap délutánonként végez. Tevékenységéről azok a szolgálati naplók tanúskodnak, amelyeket nagyon pontosan vezet. Gyülekezeti munkája mellett gyakran kérik fel előadások megtartására, főleg ifjúsági konferenciákon, de ekkorra tehető az Evangélikus Misszióegyesülettel való szorosabb együttmunkálkodása is. Közben folyamatosan publikál. Cikkei, igehirdetései jelennek meg az egyházi lapokban és a Bethánia naptárában. Túróczy Zoltán neve és szolgálata ismertté válik az egész országban. Így merülhet fel neve a győri evangélikusokban, amikor egyik nyugalomba vonult lelkészük helyén Túróczy Zoltánt szeretnék látni.

Győri szolgálatának kezdete: 1927. októbere. „Tizenegy és fél, áldásokban gazdag győri év következett ezután” – idézem a MEVISZ által kiadott emlékkönyv sorait. „Ennek egyik alapja a győri gyülekezetben szolgáló lelkészek közössége volt, amelynek élén Kapi Béla püspök állt.” Győrött a rendszeres igehirdetői, bibliaköri, gyermek- és ifjúsági munka mellett evangélizációkat és évenkénti imaheteket szervezett. Győri szolgálata idején épült templom Öttevényben, árvaház pedig Börcsön. Győrben ekkor alapították a gyülekezeti szegénypénztárat, szeretetházat bővítettek nyugdíjas nők befogadására. Arra törekedett, hogy a gyülekezet iskoláiban Krisztus-hitre neveljék a gyermekeket. Gáncs Aladárral együtt Missziói Gyermekszövetséget hívtak életre, gyermekújságot szerkesztett Gyermekek Vasárnapja címmel. A gyülekezetben cserkészcsapat működött. Belmissziói Egyesületet létesítettek, amely többek között rendszeresen ruhát osztott és ingyen ebédet a rászorulóknak. Igazgatta a diakonissza-anyaházat. A diakonisszák lelki és szociális szolgálatot végeztek. Akkor is, mint napjainkban gazdasági válsággal küszködött a világ. Nagy szükség volt országszerte az egyház lelki és szociális szolgálatára. Túróczy Zoltán életútját, szolgálatát nyomon követve, hallgatva, elgondolkodhatunk azon, hogy ma, hasonló helyzetben mit tehet az egyház és az egyháztagok a bajok, nehézségek enyhítésére.

1931 nyara ismét egy jelentős állomása Túróczy Zoltán életének. Ezen a nyáron van lehetősége először Finnországba látogatni. Itt ismerkedik meg a finn ébredési mozgalommal. Ennek hatására alakul meg Győrött 1931 szeptemberében az „Evangélikusok Ima- és Szolgálatmozgalmának Baráti Köre, a később Baráti Mozgalom néven működő közösség. A mozgalom olyan egyháztagok szövetsége volt, „akik az Isten igéjében kijelentett, s a golgotai keresztben megragadott evangélium alapján állva ima- és munkaközösségre lépnek evangélikus anyaszentegyházunk lelki ébredésének szolgálatára.”

Első finnországi útját több hosszabb-rövidebb követi. Szervezője több finn-ugor lelkészkonferenciának is. Élete végéig megmarad jó kapcsolata északi rokonainkkal. 1963. július 29-én a helsinki egyetem – távollétében - tiszteletbeli doktori címmel tünteti ki.

De most térjünk vissza az 1939. év márciusára, amikor is a nyíregyházi evangélikusok gyülekezeti lelkészükké választják Túróczy Zoltánt, május 16-án pedig itt ebben a templomban Kapi Béla püspök beiktatja a Tiszai Egyházkerület püspöki tisztébe. Nyíregyháza akkor még püspöki székhely volt. „A bokortanyák népével együtt a nyíregyházi evangélikus közösség közel húszezer tagot számlált. Az ő nevükben köszöntötte az új püspököt Zsedényi Béla e szavakkal: „lobogó lánggal égő gyertyát helyezett gyertyatartójába” a nyíregyházi gyülekezet. Az egyházközség élete rövid idő alatt átalakult. A püspök munkatársaival – Rőzse Istvánnal, Joób Olivérrel, Balczó Andrással, Solymár Jánossal – kialakította a belmisszió széles körű, változatos formáit. A hagyományos, nőegyleti, leányegyesületi, társadalmi találkozók női és férfi bibliakörré alakultak. A Luther Márton Körben azokkal a fiatalokkal foglalkoztak, akiket már nem értek el az iskolai hittanórák. A bokortanyákban a lelkészeken kívül a tanítók is új munkamódszereket vezettek be. Így pld. a mindennapi bibliaolvasást és a közös imádkozást. Valóságos lelki ébredés kezdődött. (…)

Jelentős esemény volt 1940 nyarán a tiszai egyházkerület pedagógus evangélizációja.

150 hivatásos nevelő és számos lelkész töltötte meg reggelente a miskolci belvárosi evangélikus templomot, majd a tanítóképző nagytermét. Bibliakörök, előadások, zenei programok váltották egymást, a püspök pedig naponta három igehirdetést tartott.”

Kínában misszionáló győri barátjának, Kunos Jenőnek, a következőket írja a püspök akkori szolgálatáról:

„ …Nyíregyházán folyik a munka. Küzdünk a rettentő anyagi nehézségekkel, az elődeink idejében épített Luther-palotából fennmaradt több, mint egymillió pengő adóssággal. Most erőteljesebben nekifeküdtünk a tanyákon folyó munkáknak. Mindegyik lelkész a maga körzetében egy-egy hetes tanyai evangelizációra megy ki havonként, s ez idő alatt a tanyakörzethez tartozó híveket mind végiglátogatja.”

Ún. canonica visitatiot, püspöki látogatást végez az első bécsi döntés, majd a második bécsi döntés nyomán visszacsatolt részeken élő evangélikus gyülekezetekben. Így jut el először a felvidéki és kárpátaljai gyülekezetekhez, később 1941-1942-ben az erdélyi gyülekezetekbe. 1941-ben ő mond temetési beszédet Reményik Sándor, Végvári ravatala fölött a kolozsvári evangélikus templomban. Így válik Túróczy Zoltán neve egyre ismertebbé a kárpát medence magyarlakta vidékein.

Közben dúl a II. világháború…

Van német megszállás, van zsidókérdés, van nyomor és sok-sok szenvedés.

Közeledik a Vörös Hadsereg, melynek hírére a lelkészi kar egy része menekülésre gondol. Túróczy püspök határozott hangon maradásra szólította fel lelkésztársait. A szovjet csapatok átlépték a magyar határt, és 1944 októberében elérték Nyíregyházát. Itt, ebbe a templomba mintegy ezer hadifoglyot zsúfoltak be. A hadifoglyok gondozásából, a temetetlen holttestek és lótetemek elszállításából a püspök is kivette részét. A templomot később újra szentelték.

A háború után megkezdték működésüket a népbíróságok. Nyíregyházán először az iskolák jobboldali pedagógusait vették célba. Az első tárgyalások során halálra ítélték Máczay Lajos evangélikus gimnáziumi hitoktatót, akinek tárgyalásán védőügyvédjét, Vietorisz Istvánt is letartóztatták és egy évi börtönre ítélték. Ezután dr. Belohorszky Ferenc gimnáziumi tanár került népbíróság elé. Ő tíz évi börtönt kapott. A nyíregyházi rendőrség 1945. május 22-én vette őrizetbe, majd helyezte előzetes letartóztatásba Túróczy Zoltán püspököt. Az ellene felhozott vádiratban idézték jelentéseit, beszédeit, előadásait, amelyekben soha nem rejtette véka alá jobboldali nézeteit. A püspököt háborús bűnökkel vádolták. Nem jogerősen 10 évi fegyházbüntetésre ítélték. ”Börtöntársait, köztük más felekezetű lelkész kollégáit is erősítette a hitben, és tartotta bennük a reménységet. Igazi lelki vezetőjüknek és szellemi táplálékot is nyújtó, humort sem nélkülöző, ritka egyéniségnek tartották.” Hosszú hónapokig tartott, míg sokak közbenjárására 1946. március 1-én szabadon engedték. Erről az emlékezetes napról Kapi Béla püspök többek között ezt írta: „A püspök (…) első útja a templomba vezetett, melyet zsúfolásig megtöltött a hívek serege. A püspök némán az oltár elé ment, s annak zsámolyán térdelve imádkozott. Egyetlen szó sem hangzott el. Nem volt hallható imádság, és nem volt ének. És mégis tele volt a hatalmas templom imádsággal és hálaadó énekkel. Azután megkondultak a harangok, először az evangélikus templom harangja, aztán harang csendült fel a református templom tornyából, aztán sorba minden katolikus templom tornyából. Harangzúgás töltötte be Nyíregyháza városát, és mindegyik kongás imádság és hálaadás volt. Az utcák pedig megteltek ujjongó tömeggel. Kiszabadult a püspök! Kiszabadult a püspök!”

A püspök kiszabadult, ám a püspöki hivatal vezetését még két évig nem veheti át.

1948. május 29-én szüntette meg a köztársasági elnök kegyelmi úton az ellene folyó eljárást. 1948 novemberében lemond a tiszai egyházkerület püspöki tisztségéről, újra győri gyülekezeti lelkész lesz.

Ebből az időből maradt ránk egy személyes vallomása:

„Vágyam az volt, hogy pap legyek, törekvésem, hogy mint pap, Isten embere. A szolgálat vágya él bennem. Isten emberei közül nem kell nekem Mózes vezérsége, Dávid trónja, Illés és Elizeus csodatevő ereje. Én senki vagyok, de mint eszköz, Isten kezében minden. Boldog vagyok, ha Isten elfogad egy olyan névtelen embernek, akinek csak a szolgálat maradt, és őmaga a feledés homályába süllyed el.”(1948)

1948. december 14-én, mint a zsinat lelkészi elnöke ő az állammal kötött Egyezmény egyik aláírója. Az egyezmény szól többek között az iskolákban továbbra is zavartalanul folytatható hitoktatásról. Több, mint hatvan év távlatából könnyű nekünk azt mondani, hogy Túróczy Zoltán nagyon naiv módon írta alá azt az egyezményt, amit a kommunista államhatalom uralkodása idején minden pontjában megszegett. Akkor, az aláírás idején valószínű, ez tűnt ésszerűbb megoldásnak. Menteni, ami menthető. A becsületesen gondolkodó ember azt hiszi, hogy a másik fél is becsületes. Ma már tudjuk, ez nem így történt.

Túróczy Zoltánt 1948. december 16-án beiktatják a dunántúli egyházkerület püspöki tisztébe. Újra mint püspök szolgálhatja egyházát. Ez a szolgálat azonban tele van feszültséggel, viaskodással, mert hónapról hónapra egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az állam semmiféle hajlandóságot nem mutat az egyházakkal aláírt egyezmény betartására, sőt. A püspök pedig minden szabálytalanság ellen felemeli szavát. Egészen 1952. február 10-ig, amikor is állami nyomásra lemond püspöki tisztéről és Nagygeresdre távozik – száműzetésbe. Csak az év augusztusától élhet újra Győrben – nyugdíjas püspökként. Ebből az időből származik a következő vallomása:

„Világosan látom, hogy nem csak a pap szolgál Istennek, s ezért nem szabad a szolgálatokban válogatnom, a papi szolgálathoz bálványként ragaszkodnom. Nem érzem tehát magam félreállított embernek. A szolgálat Ura más szolgálatra osztott be. Az imádkozás főpapi szolgálata mellett a kertben, gyermekpesztonka sorban, a gyülekezeti könyvtár rendezésében, könyveim és íróasztalom mellett is Neki szolgálok, s ez kegyelem. Többet dolgozom, mint eddig bármikor.” (1952)

Időközben az evangélikus egyházat területileg újra osztották. A négy egyházkerületből csak Északi és Déli Egyházkerület lett. 1956. november 3-án Túróczy Zoltánt felkérik az Északi Egyházkerület püspöki hivatalának ideiglenes vezetésére. Ekkor már nem Nyíregyházán van a püspöki hivatal. Az akkori államhatalom az 1956. október 23-án kitört forradalom, majd annak leverése után engedni látszik az egyházak szorongatásán. Figyelmét egyelőre más megtorló intézkedésekre kell összpontosítania. Így történhetett meg, hogy a korábban börtönben sínylődő, de a forradalom hatására szabaduló Ordass Lajos iktatja be Túróczy Zoltánt 1957. február 6-án az Északi Egyházkerület püspöki tisztségébe. Nem hosszú időre. Az év december 4-én elhagyja hivatalát, mert az államhatalom ismét mélyen belenyúl az egyház önrendelkezési jogába.

Isten embere 1971. november 22-én tér haza Teremtő Urához. Porsátorát négy nappal később helyezik örök nyugalomba a győri temetőben. Emléke legyen áldott közöttünk.

Felhasznált irodalom:
Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Budapest 2002: Isten embere, Túróczy Zoltán evangélikus püspök, Életút és Dokumentumok
Dr. Fabiny Tibor: Tanulmány Túróczy Zoltán prédikációiról